Felfüggesztik az AstraZeneca-vakcina alkalmazását Németországban és Olaszországban is

- Elővigyázatosságból felfüggesztik az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen védő AstraZeneca-féle vakcina alkalmazását Németországban, miután jelentések érkeztek az agyi vénákban fellépő vérrögképződésről - jelentette be hétfőn Berlinben a német szövetségi egészségügyi miniszter.

   

Jens Spahn elmondta, hogy a felfüggesztésről az oltóanyagokért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet  hétfőn kiadott ajánlására döntöttek.

    Az oltás beadása és az agyi vénákban fellépő vérrögképződés  közötti időbeli kapcsolatról szóló jelentések alapján a PEI szükségesnek látja az oltóanyag további vizsgálatát - ismertette a miniszter.

    Az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) dönt majd arról, hogy kell-e módosítani az új ismeretek révén a brit-svéd gyógyszergyártó társaság termékének forgalmazási engedélyét. Az EMA-nak tisztáznia kell, hogy a szérum előnyei továbbra is meghaladják-e az esetleges kockázatokat - mondta.

    A minisztérium döntése azt is jelenti, hogy egyelőre nem kapja meg a második adagot, akit egyszer már beoltottak AstraZeneca-vakcinával - közölte.

    Hangsúlyozta a vakcinát  nem vezetik ki az oltási kampányból, hanem csupán felfüggesztik alkalmazását.

    A döntést továbbá kizárólag elővigyázatosságból hozták meg - tette hozzá Jens Spahn. Ismertette, hogy hét németországi esetet rögzítettek, amelyben lehetséges valamilyen összefüggés az AstraZeneca-oltás beadása és az agyi vénákat érintő vérrögképződés között. Ez igen alacsony arány, tekintve, hogy másfél milliónál is több adagot adtak már be az AstraZeneca-féle vakcinából.

    A miniszter aláhúzta: egyelőre semmit nem lehet tudni arról, hogy a következő hónapokban miként alakulhat a szérum alkalmazása, az viszont biztos, hogy az oltóanyag iránti lakossági bizalmat csak úgy őrizhető meg, ha "nyíltan és átláthatóan elmondjuk, hogy mi van".

 

Olaszországban is felfüggesztették az AstraZeneca vakcina használatát.

 - Elővigyázatosságra hivatkozva az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) hétfőn bejelentette az AstraZeneca védőoltás azonnali és országos szintű felfüggesztését, miután a vakcina egyes szállítmányait már korábban kivonták a használatból.

 

    Az Aifa közleményében ideiglenes intézkedésről írt hangoztatva, hogy az Európai Gyógyszerhatóság (Ema) véleményezése után engedélyezhetik ismét az AstraZeneca használatát.  

    A védőoltás használatát az északnyugat-olaszországi Piemont tartomány már vasárnap felfüggesztette, miután egy tanár az oltás után egy nappal meghalt.  

    Korábban Szicíliában függesztették fel at AstraZeneca egyik szállítmányát egy katona halálát követően.

    Az új koronavírus (Sars-CoV-2) ellen védő brit-svéd gyógyszergyártó társaság terméke használatát az olasz egészségügyi hatóságok 65 év felett is engedélyezték. Az utóbbi hetekben a pedagógusok, fegyveres és rendfenntartó erők tagjainak beoltására használták.

MTI

Fotó: MTI/Balázs Attila

Állásajánlatok Kaposváron