Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

15. születésnapját ünnepli a Roxínház a 2015/16-os évadban. A szervezők arra törekedtek, hogy olyan műsort állítsanak össze, amely az egészen kicsiket és a felnőtteket is érdekli majd.
A legkisebbek a Micimakó roxínházasított változatának örülhetnek, emellett pedig megkérdezték a közönséget, hogy melyik gyerekdarabot látnák szívesen azok közül, amelyeket már a Roxínház egyszer műsorára tűzött: a Dzsungel könyve lett a nyertes. Az ifjúsági bérletben helyet kap egy olyan mű, ami sokak kedvence: az Indul a bakterház, amelyet zenés formában még nem állítottak színpadra. A viharos közönségsikert aratott Hotel Menthol pedig továbbra is műsoron marad. Szabolcsi János a Roxínház vezetője elmondta: nagy öröm, hogy már vidéki színházakban is lehetőséget kapnak az előadásaik, és az Ágacska című előadásukat Csukás István személyesen hívta meg a Csukás Színházba.
A 2015/16-os évad a Roxínházban:
1. Gyermekbérlet : Micimackó -zenés mesejáték / Dzsungel könyve - musical
2. Ifjúsági I. bérlet: Dzsungel könyve- musical / Indul a bakterház - zenés előadás
3. Ifjúsági II és Felnőtt bérlet: Indul a bakterház - zenés előadás / Hotel Menthol - musical
4. BÓNUSZELŐADÁS: Légy jó mindhalálig - musical

![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|