Mire jó a bagolyköpet?

A Rippl Rónai  Múzeum a múzeumbarátok és természetjárók segítségét kérte, hogy segítsenek a bagolyköpet gyűjtésben.

Hogy miért hasznos a bagolyköpet?

A baglyok elsősorban kis termetű rágcsálókkal, énekesmadarakkal és nagyobb termetű ízeltlábúakkal táplálkoznak. Az elfogyasztott táplálék emészthetetlen részeit, mint a csontok, toll, szőr, rovarok kitinpáncélja, egy tömör, úgynevezett köpet formájában kiöklendezik. A bagolyköpetek fajspecifikusak, vagyis adott fajra jellemzőek (tehát más alakú köpete van a gyöngybagolynak, mint az erdei fülesbagolynak, vagy mint a macskabagolynak, stb.), ez alapján a bagoly látványa nélkül is megállapíthatjuk, hogy az adott területen mely bagolyfaj fordul elő. Ezek a köpetek összegyűjtve jól analizálhatóak, ha azokat szétbontják és a bennük található csontokat, elsősorban koponyákat megvizsgálják. Az épen maradt koponyák alapján egyértelműen megállapítható, hogy milyen rágcsáló vagy énekesmadárfaj volt az adott bagoly tápláléka. Következtetni lehet az adott terület rágcsáló faunájára, hiszen a baglyok gyakran ejtenek zsákmányul az adott területről eddig nem ismert rágcsálókat, melyek igen rejtett életmódjuk következtében nagyon ritkán, vagy nem is kerülnek szem elé. A bagolyköpetek fajösszetétele mindig precízen követi a rágcsálófajok állományváltozásait, gradációit (elszaporodásait).

A gyűjtés sikeres volt a képen láthatók a a bagolyköpetekből kiszedett rágcsáló csontocskák! A preparátor osztály munkatársai végezték a tisztítást, konzerválást.

Fotó: smmi.hu

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron