Beatmisével ünneplik Siófok legszebb panorámájú kápolnáját

Egészen egyedülálló a Balaton térségében a tóparton fekvő Szent István király-kápolna Siófok-Sóstón. Az útról szinte nem is lehet észrevenni a magas kőfallal határolt kápolnát, a kapun belépve viszont a magyar tenger látványa tárul a szemünk elé.

A Szent István király-kápolnát, amely a Balatonszabadi Egyházközséghez tartozik, 1938-ban építették. A hívő nyaralótulajdonosoknak létesült kistemplomban jelenleg tavasztól őszig folyamatosan miséznek, az utóbbi időben pedig esküvőket, keresztelőket, ifjúsági találkozókat rendeznek.

A Szabadifürdő és Sóstóért Alapítvány kezdeményezésére 4,5 millió forintból 140 m2  térkövet helyeztek le és 43 db új padot készíttettek a kápolnai féltető alá. A kivitelezési munkához az alapítvány és a plébánia 1-1 millió forintot biztosított, Siófok Város Önkormányzata pedig vállalta a költségek fennmaradó összegét.

 

A világ első beatmiséjének szerzője, Szilas Imre is közreműködik a vasárnapi misén

Szilas Imre 1967-ben, 16 évesen szerezte Húsvéti beatmiséjét, mellyel Magyarországon műfajt teremtett. A bemutató akkor Abonyban volt, később Pécelen, majd egy év múlva, húsvétvasárnap a budavári Mátyás-templomban is megszólalt Szilas zenekarával, a Zenith-tel az első beatmise. 

Később valóságos mozgalommá vált a gitáros Isten-dicséret, de az állam nem nézte jó szemmel az újdonságot. Szilas Imre a 70-es években az USA-ban telepedett le. 

 

A Szabadifürdő és Sóstóért Alapítvány által szervezett vasárnapi misére és piknikre mindenkit szeretettel várunk

A biztonság kedvéért mindenki hozzon magával ülőalkalmatosságot, esetleg plédet! A kápolna környékén viszonylag kevés a parkolóhely, ezért javasoljuk, hogy gépkocsival a Vasúti utcában, az ABC mögötti nagy parkolóban parkoljanak! A vasúti peronon Budapest irányába végigsétálva lehet gyorsan elérni a kápolnát.

 

Időpont: 
2019/07/21 - 18:00

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron