Különleges nyári fesztivált szerveznek Alsóbogáton

Nagy esemény helyszíne lesz a Kaposvártól mintegy 25 kilométerre fekvő Alsóbogát, fesztivált rendeznek a faluban.

A fesztivál egyik szervezője elmondta, hogy egy olyan összművészeti  fesztivált szeretnének, ahol a család minden tagja jól érezheti magát. Nem arra törekednek, hogy minél többen legyenek, hanem arra, hogy a vendégek mindenből a legjobbat kapják: jó muzsikát, szép környezetet, színvonalas szolgáltatásokat.

A műsor összeállításánál elsősorban arra törekedtek, hogy olyan zenekarokat hívjanak, akiknek dalaiban fellelhetőek a magyar népzene motívumai, zenél majd a Kultúr Találka, a Barackmag, a Somogy Zenekar és a MintAgyerek. Lesz rengeteg gyerekprogram, bábszínház, kézműves foglalkozások és sportolásra is nyílik majd lehetőség. 

A helyszínről az esemény Facebook oldalán így írnak:

"Pár évvel ezelőtt egy álmos nyári délután hívott bennünket egy barátunk azzal, hogy hallottuk-e, hogy Szabó Balázs Bandája koncert lesz Alsóbogáton. Mi ekkortájt arról sem hallottunk, hogy létezik ilyen nevű település! Azonban tapasztalataink szerint a teljesen indokolatlan ötletekből lesznek a legjobb történetek, és mivel tudomást szereztünk róla, mindenképpen ott kellett lennünk. Elindultunk hát Alsóbogátra, ami egy Somogy megyében, Kaposvártól, a megyeszékhelytől 23 kilométerre, északra fekvő zsáktelepülés. A Kaposvár-Fonyód útvonalon közelíthető meg, Somogyjádról egy 4 km-es bekötőúton.

Mesébe illő környezet fogadott bennünket. Hatalmas park, szélben bólogató évszázados fák, és benne a málladozó falú Festetics-Inkey kastély, mely most ébred évtizedes álmából. A hely különleges atmoszférája, már az érkezéskor azonnal érezhető volt... "

A Bogart Fesztivált július 5. és 7. között rendezik meg. 

 

MAGAZIN

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Állásajánlatok Kaposváron