Bűvészshowt rendeztek szombaton este a Szivárvány Kultúrpalotában.
A rendezvényre szinte minden jegy elkelt, de ez nem is volt meglepetés, hiszen a show előtt pár héttel a belépők több, mint a felét megvették.
Úgy tűnt tehát a kaposváriak kíváncsiak a varázslatos show műsorra, amely a jegyárak alapján igazán látványosnak igérkezett.
Bűvészet, illúzió, gondolatolvasás, manipuláció és még számos a tudomány által megmagyarázhatatlan mutatvány! - ígérte a beharangozó szöveg és ezt többé-kevésbé meg is kaptuk, a két részes produkciótól.
Az esten a tisztelt nagyérdemű láthatta azokat a klasszikus mutatványokat, amelyek egyetlen valamirevaló bűvészshow-ból sem hiányozhatnak - asztallebegtetés, eltüntetés, nyuszi elővarázslása, érmék előhúzása a fül mögül és folytathatnánk tovább.
A társulat egyébként szimpatikus fiatalokból állt, a bűvészfiúk vagányak voltak és viccesek, a segítőjük pedig, ahogy az szokás, egy dekoratív fiatal hölgy. A produkció alatt a bűvészek folyamatosan kapcsolatban álltak a közönséggel, sokakat hívtak fel a színpadra, akik segítségével a legkülönfélébb trükköket hajtották rá. Akadt akinek elégették az ötezresét, amely persze utóbb előbukkant egy meglehetősen bizarr helyről, de egy fiatalembernek például egy wc pumpa is landolt a feje tetején.
Humorban és nevetésben nem volt hiány, az előadók sokat foglalkoztak a közönséggel és nem csupán a felnőttekkel, hanem a gyerekekkel is, hiszen sok gyerek is ült a nézőtéren, akik láthatóan nagyon jól szórakoztak az este folyamán. Amikor viszont őket hívták a színpadra, sokkal lelkesebben és többen jelentkeztek, mint a felnőttek.
A mutatványokat érezhetően átgondolták és kidolgozták, nagyon ötletesek és meglepőek voltak a trükkök. Néhány lenyűgözően látványos produkciót is láthatott a publikum, bár az előadást nem a látványra alapozták a bűvészek, sokkal inkább a személyiségükkel és a nézőkkel való együttműködésre és kommunikációra építették fel a műsort, amely működött is. A bűvészek végig fogva tartották a nagyérdemű figyelmét, remekül bántak az emberekkel, a poénokat jól vette a közönség. A show végén látható lángoló mutatvány és a lehulló tűzeső pedig káprázatos záróakkordja volt a produkciónak.