Csajos csütörtök a Virágfürdőben

Ismét szaunaest csak csajoknak a Virágfürdőben! Valamennyi szauna nyitva lesz, az élményt fokozhatjuk egy vagy több szeánsszal is.

Zavartalan méregtelenítés akár fürdőruha nélkül is, lezárásként vezetett meditációval a termálfürdőben március 24-én, csütörtökön este 8-tól 11 óráig. 

 

A textilmentes szaunázás valójában visszatérés a hagyományos módszerhez, hiszen eredetileg is meztelenül használták a szaunát – a fürdőruha, főleg, ha műszálas, megakadályozza, hogy távozzanak a méreganyagok a szervezetből, ráadásul például a beleivódott klór kipárolog a levegőbe. Természetesen nem szükséges fedetlen testtel részt venni a programokon: mindenki hozhat magával fürdőlepedőt vagy szaunaruhát, a lényeg, hogy ne műszálas legyen.

Aki mindenképpen szeretne bekerülni a szeánszokra, annak jó hír, hogy felváltva két szaunamester is tartja majd azokat. Ezekre telefonon lehet jelentkezni (82/511-093): lehetőség van akár egy, akár több programot is választani. Valamennyi szauna a vendégek rendelkezésére áll majd, a másik finnszauna, az aroma- és az infraszauna, valamint a gőzkabin is. Tehát annak is érdemes eljönnie, aki nem kíván részt venni a szeánszokon. Ők természetesen fürdőruhában is lehetnek. A szeánszok 20.15-kor kezdődnek (a második csoportnak 20.35-kor), először sós-joghurtos tisztítás, majd mézes-olivás táplálás, végül jeges-citromos frissítés lesz. Este 8 és 9 óra között használhatjuk a fedett uszodát is, 22.00 órától pedig a termálmedencéket. A belépők 1600 forintba kerülnek, egy szeánsz pedig 300 forintba.

A szeánszok után (22.15-től 22.45-ig) a termálmedencék gyógyvizében meditáció lesz a nőiességről Garbóczi Tünde vezetésével. A természetgyógyász az önbizalomról, a bennünk rejlő erő és az önmagunkba vetett hit életre keltéséről tart meditációt.

Időpont: 
2016/03/24 - 20:00

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron