Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
A Csiky Gergely Színház jövő évada fiatalos, színes és lendületes előadásokat ígér.
A kaposvári társulat minden korosztály igényeire gondolt, hiszen a műsortervben a korábban megszokott nagyszínpadi, stúdió és gyermek előadások mellett csecsemő és zenés színházi produkciók is lesznek. Gondoltak a családokra is, hiszen a vasárnap délutáni bérletekkel az idén már sikerrel elindított Csiky Családi program folytatódik tovább, amelynek keretében a gyerekeket külön programmal szórakoztatták, amíg a szülők a színházban voltak.
A zenés műfaj rajongói a Budapesti Operettszínház közreműködésével a következő évadban Operett bérletet is válthatnak.
Bozsik Yvette Kossuth-díjas rendező, koreográfus, egyetemi tanár, a teátrum művészeti tanácsadója elmondta, hogy az évadtervezés során a vezetőség fontosnak tartotta, hogy minél több női rendező kapjon alkotói lehetőséget, így 2017/2018-as évadban 5 női rendező is készül saját bemutatóval. Évadismertetője során megerősítette a zenés-táncos előadások jelentőségét és az ezzel kapcsolatos hosszú távú, szakmai kapcsolatok kialakításának fontosságát.
2017/2018-as évadban színész ösztöndíjat indít a teátrum, a fiatal pályakezdők támogatására, hogy a vidéki színházak között a kaposvári színház elsőként vonzó körülményeket biztosítson a fiatal színészek számára. A következő évadban a színházhoz 5 fiatal színész is érkezik a társulatba, Mikecz Estilla, Roehnelt Zsuzsanna, Zsíros Linda, Krausz Gergő János, Stefánszky István. A teátrum fontosnak tartja a színházi nevelésbe való bekapcsolódást, a gyerekeknek és a diákoknak színi tanodát indít, "Keltető" elnevezéssel.
A 2017/18-as évad műsor itt:http://kaposvariprogramok.hu/Csikyevad2017
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|