A hely szelleme - elköltözött a Csiky

A Csiky Gergely Színház elköltözött, és már az első premiert is megtartották az új  teátrumban, hiszen a Köműves Kelement már az Agórában láthatta a közönség.

A színház munkatársai valóban mindent megtettek, hogy a költözés zökkenőmentes legyen, hiszen a főpróbán úgy tűnt, hogy minden a helyére került. Ezért pedig elismerés illeti azokat a dolgozókat, akik ezt összehozták, és éjjel-nappal – ezt szó szerint kell venni – azon fáradoztak, és fáradoznak most is, hogy minden rendben legyen.

A kétkedések ellenére egyébként az Agórában is működőképes a színház. Bár nyilvánvalóan a Csiky szecessziós épületének hangulatát nem képes megidézni a csupa üveg, modern kulturális központ, de sikerült olyan mértékben színházzá alakítani, amennyire jelen pillanatban lehetséges.

 Sokakban kételyek merültek fel az új helyszínnel kapcsolatban és valóban furcsa érzés az Együdben nézni az előadást. Kicsit olyan, mintha vendégjátékot látnánk. De a földszinten van ruhatár, van lift és a nézőtér is megfelelő elosztású, az erkélyekről és a karzatról elég jól lehet látni, bár középen kicsit zavaró a belógó fal. A színpad kicsit más elrendezésű és kisebb is, de ezt is meg lehet szokni. Viszont nagyon jó lenne egy büfé, mert az Agórában ez jelen pillanatban nincs, csupán automatákból lehet ezt azt venni. Egy kulturális központhoz képest pedig ez meglehetősen szerény kínálat, egy színházhoz képest pedig egyenesen gyászos. 

Egyébként a hely  funkcionál. Mennek az előadások, érkezik a közönség, próbálnak a színészek, felhangzik a vastaps, telik a ruhatár. És mégis…. Valami hiányzik. A hely szelleme eltűnt.

Az a különleges, kicsit ünnepélyes, várakozással teli hangulat, amely szinte tapinthatón jelen volt a Csiky épületében, elillant. Eltűnt annak a sok-sok fontos vagy kevésbé fontos történésnek a lenyomata, amely ugyanúgy meghatározta a színházat, mint az öltözők illata, a tekervényes folyosók, vagy éppen a színész büfé.

De vajon mitől lesz a színház az ami? Mitől lesz jó egy színház? Mitől lesz a miénk? A közönségtől? A színészektől? Az előadásoktól? A dolgozóktól? Netán az épülettől? Valószínűleg minden beleszámít, és a hely szelleme ezek közül csupán az egyik összetevő. És  ahogy telik az idő, mennek az előadások, zajlanak a próbák, megtelik élményekkel a ház, talán a hely szelleme is megérkezik.  Nyilván nem lesz ugyanolyan, meg kell szokni, de az esélyt meg kell adni, hiszen nem maradhat Kaposvár színház nélkül. 

Szombaton (11.12.) színes programokkal búcsúztatják a Csiky épületét, itt a program: http://kaposvariprogramok.hu/csikybucsu

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron