Augusztus első felében hullanak a csillagok

Augusztus elején láthajuk  a Perseida meteorrajt, ezt a csodás égi jelenséget újra. A legtöbb hullócsillagot augusztus 12-én éjszaka láthattuk, de még tart a csillaghullás érdemes az eget kémlelni. 

 

 

Az augusztus eleji csillaghullásért a Perseidák meteorraj felelős, mely nevét arról kapta, hogy a hullócsillagok a Perseus csillagkép irányából érkeznek. A 133 évenként visszatérő Swift–Tuttle üstökösről leszakadt darabok, porszemcsék alkotják azt az anyagfelhőt az üstökös pályáján, melyen a Föld augusztus elején áthalad. A meteoritok hatalmas sebességgel lépnek be a légkörbe, ott felizzanak és az esetek túlnyomó többségében igen rövid idő alatt megsemmisülnek. A légkörben utazó izzó porszemcsét látjuk hullócsillagnak. Nagyobb meteoritok hosszabb idő alatt égnek el, tehát hosszabb csíkot húznak, és egyes esetekben hangjelenség is hallható.

A maximum idején akár 60-90 meteor is megfigyelhető óránként, városon kívüli sötét helyről, az éjszaka előre kiszámíthatatlan időszakaiban. Ebben az évben Magyarországon éjféltől látható a legtöbb hullócsillag.

Úgyhogy keressünk egy viszonyalg csendes és sötét helyet, vigyünk pokrócot, mert azért hűvösek az éjszakák, és szúnyogirtót, mert a kis aljasok még mindig csípnek és nézzünk az ég felé! Ja és senki nem felejtsen el kívánni, ha lát egy hullócsillagot.

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron