Európa Kiadó koncert, vendég: B A B E L

Időpont: 
2015/12/29 - 21:00

Európa Kiadó koncert  2015.12.29, 21 óra Park Music Hall, Kaposvár

Vendég: B A B E L

Az Európa Kiadó a hazai pop-rock történet egyik legmeghatározóbb zenekara az idők során

újra és újra úgy tudott megújulni , hogy közben sosem vált mainstream-formációvá. Egyéni stílusukat és működésük független szellemiségét fennállásuk óta következetesen megőrizve írják és adják elő dalaikat, amelyek közül ma már sok klasszikusnak számít . Bár az Európa Kiadónak 

1981-es megalakulása óta több olyan periódusa is volt amikor különböző okokból felfüggesztette tevékenységét - ahogy Menyhárt Jenő fogalmaz – az együttes időnként "hibernálva volt", most azonban nagyon is élő, olyannyira, hogy új és régi dalok egyaránt elhangzanak majd a fellépésen.

A több mint 2 évtizeden át New Yorkban élő, és néhány éve hazaköltözött Menyhárt Jenő hosszú szünet után kezdett el újra magyar nyelvű dalokat írni, 2013-ban pedig megjelent az Annak is kell című albumuk, és mára ezeket a számokat éppúgy kívülről fújja a többgenerációs közönség, mint a klasszikus Küldj egy jelet! vagy a Romolj meg címűt. Sok más zenekarral ellentétben az Európa Kiadó hosszú működése során nem vált a "saját tribute" zenekarává, és ez nem csupán az újabb számaiknak köszönhető, hanem annak a sajátos, filozofikus hangulatnak és életérzésnek, amely a nyolcvanas évektől kezdve máig a pop-rock zene és a költészet keresztmetszetébe helyezi a ma is rendkívüli aktualitással bíró dalokat. Napjainkban újabb és újabb zenészek nyúlnak az - azóta egyetemi tananyaggá is vált - Európa Kiadó számaihoz.

 

A nyolcvanas-kilencvenes években írt dalok a zenekarral együtt felnőtt korosztálynak sem csupán a nosztalgia életérzését közvetítik és a koncertek közönségét elnézve, a fiatalok közül is sokan felfedezték maguknak a zenekart. Az Európa Kiadó zenéjét ismerők kortól függetlenül biztosak lehetnek abban, hogy ismét húsbavágóan és elemi erővel csendül majd fel : „A jövő itt van, kezdjük újra...”

Aki offline szeretne elővétes jegyet venni, az is megteheti a 7400 Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 8. szám alatt.

Ünnepi nyitva tartás:

12.24. 10.00-14.00

12.25-26. zárva 

12.27. 10.00-22.00 

12. 28-29. 08.00-22.00

Állásajánlatok Kaposváron