Egy autistákból és Down szindrómásokból álló zenekar Boggie egyik konkurenciája az Eurovízion
A magyar nézőknek Boggie - Wars for nothing című dala volt a kedvence a szombat esti műsorban kialakult négyes mezőnyből, melyben a zsűri pontszámai alapján a Spoon, Mujahid Zoltán és Szabó Ádám és Csemer Boglárka várta a nézők végső ítéletét.
Egy külföldi kommentelő felháborodott, hogy háborús témával próbálja kicsikarni a magyar versenyző a nemzetközi nézősereg tetszését, szerinte ez olcsó propaganda. Ezen, ahogy más kritikán is szenvedélyes vita alakult ki, ami már egy jó jel, mert már beszélnek rólunk.
Ám február 28-án volt a döntő Finnországban is, ahol az a zenekar nyerte meg a közönség szívét, amely igazi kuriózumként az autistákból és Down-szindrómásokból álló punkegyüttes.
A nem mindennapi formáció komoly konkurencia lehet nekünk is, mert míg Boggie világbékés, kissé gyászos, de felemelő hangulatú dalában olyan dolgot énekel meg, ami a legtöbb résztvevő számára megfoghatatlan, addig a finn zenekar elég konkrétan demonstrálja, hogy a színpadon van létjogosultsága azoknak is, akik fejlődési rendellenességben szenvednek. Mindezt azután, hogy tavaly egy szakállas nő nyerte meg a dalfesztivált...
Az finn együttes dala, az Aina Mun Pitää arról a frusztrációról szól, amit a mindennapok okoznak: "Mindig takarítanom kell/mindig el kell mosogatnom" - énekli, azaz beszéli el az énekes, majd rátér olyan hétköznapi korlátozásokra, melyek a betegségükből adódnak.
A következő kihívás tehát május 19. Az első elődöntőn vesz részt ugyanis Boggie, de a finnek is aznap szerepelnek. Azt még nem tudni, hogy mi lesz a sorrend, a szabályok értelmében azonban a magyarok úgysem szavazhatnak saját versenyzőjükre. Ha még valaki nem látta volna, itt meghallgathatja Boggie dalát és a finnekét is. Azt pedig, hogy kinek mennyire tetszenek a dalok mindenki döntse el maga.
Forrás: HVG.hu