Budapest Bár, Kiscsillag és a Carbonfools is fellép a Szilvásszentmártoni összművészeti fesztiválon

A magyarság kultúrájának sokszínűségét szeretné bemutatni a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni (F.A.L.U.) elnevezésű összművészeti fesztivál, amelyet július 11. és 14. között rendeznek Szilvásszentmártonban.

A látogatókat négyszáz-ötszáz programmal,  koncertekkel, színházi, irodalmi, zenei és táncelőadásokkal várjuk - mondta Lengyel Gábor a község polgármestere. 

A fesztivál fellépői között ott lesz az Ismerős Arcok, a Leander Kills, Ferenczi György és a Rackajam, a Kormorán, a Carbonfools, a Budapest Bár, a Kiscsillag, az Aurevior, a Bohemian Betyars, Péter Szabó Szilvia és a Góbé. Ám a szervezők fontosnak tartják a helyi tehetségek bemutatását is, így fellép majd a Somogy Táncegyüttes, a Juhos Együttes és Magyary Timót is.

Szilvásszentmárton látképe: 

Az esemény négy napja alatt lesznek író-olvasó találkozók,  erdélyi kézművesek, termelők portékáiból is lehet majd válogatni.

A fesztivál kétéves előkészítő munka eredménye, amelyben a Kormorán tagjai, továbbá a község szülötte, Lőrincz L. László író, műfordító is segítette a szervezőket. A rendezvényeikre 15 ezer-25 ezer látogatót várnak. 

A F.A.L.U. egy űrt tölt be a somogyi fesztiválkínálatban, nem hasonlítható a Balaton-parti zenei, vagy más városokban sorra kerülő művészeti, komolyzenei vagy borfesztiválokhoz. 

Ha a fesztivál sikeres lesz és a környező települések lakói szeretnék, a Művészetek völgye mintájára a jövőben Patcára, Zselickisfaludra, és Szennára is kiterjesztjük, ahogy erre a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni elnevezés is utal.

 

MAGAZIN

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Állásajánlatok Kaposváron