Elhunyt Fésűs Éva meseíró

Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró, Kaposvár díszpolgára.

„Az életem nem az én terveim szerint alakult, mert ráhagyatkoztam Valakire, aki jobban tudja, nekem mi való, aki tudja azt is, hol tudok emberré lenni, igazabbá válni. Valaki akart engem, Valaki várt tőlem valamit kezdettől fogva, s erre magam csak akkor jöttem rá, amikor már leéltem életem jelentős részét, de mindig volt bizalmam Istenhez.” (Lőrincz Sándor: Mese volt az életem… Interjú Fésűs Évával. = Somogy. Kaposvár, 2016.3. szám)

Fésűs Éva 1926. május 14-én született Cegléden. Szüleivel 1929-től Kiskunhalason, majd Vácon éltek.

Temesi Lajossal kötött házassága révén, 1950-ben költözött Kaposvára. Már a somogyi megyeszékhelyen született három gyermeke, itt is dolgozott, alkotott. 1965-ben a Csupafül-sorozatért Magyarországon elsőként kapta meg meseíróként a rádió nívódíját. 1973-ban a televízióban is bemutatták a kaposvári meseíró A palacsintás király című mesejátékát. 2001-ben a hetvenöt éves Fésűs Évának életműdíjat adott át Budapesten a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar Egyesülete.

2004-ben a kaposvári városháza dísztermében rendezett városnapi ünnepségen díszpolgári címet kapott az országszerte elismert meseíró, költő. „… bizonyosságot nyert, hogy jól döntöttem, amikor egyik hivatásomul a meseírást választottam. Olyan meseírást, ami nem valamiféle hobbyi, hanem minden játékos szépsége,tarkasága mellett fontos nevelési eszköz, és része lehet a gyermekirodalomnak. Amit csak szívvel-lélekkel lehet vállalni.” – mondta Fésűs Éva 2004-ben, a díszpolgári köszönő beszédében.

2008-ban más jeles kaposváriakkal együtt megkapta a második alkalommal odaítélt Somogy Megyei Prima díjat. 2017-ben a legmagasabb állami elismeréssel tüntették ki Fésűs Évát: a magyar gyermek- és ifjúsági irodalmat gazdagító kiemelkedő életműve, tiszta és szép nyelvi eszközökkel megalkotott, örök érvényű emberi értékeket közvetítő meséi, gyermekműsorai elismeréseként Áder János köztársasági elnöktől az Országházban vehette át a Kossuth-díjat.

Kaposvár Megyei Jogú Város Fésűs Évát saját halottjának tekinti.

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron