A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
2016 a „Gasztroélmények Éve” , Fonyódon több éve rendeznek gasztronómiai turisztikai rendezvényeket így ezzel a hagyományával 2016-ban illeszkedik az országos tematikához.
Július 29-31 napján Hal és Petyek fesztivált rendeznek Fonyódon. A balatoni halételek népszerűsítése mellett a horgászturizmus élénkítése a célja a dél-balatoni városnak. A gasztronómiáról szól augusztus 26 – 27-én a Harcsa fesztivál, ahol a magyar és az ide látogató külföldi turista számára a halfogyasztáshoz kívánnak kedvet csinálni a szervezők.
A „Fonyódi Nyár” rendezvénysorozat a finom ételeken túl kellemes szórakozást kínál, népszerű zenekarok és híres énekesek fellépésével.
Július 8-9 az Örök Szerelem Hétvége, amikor minden a szenvedélyről, a romantikáról és a szerelemről szól.
A „retro” hangulata örök, erről szól a Retro Balaton Fesztivál július 22-23 napján, ahol pörögnek a szoknyák és két napig tombol a fergeteges buli.
Augusztus hónap a Reneszánsz Hétvége lovagkori hangulata mellett egy hétvégén a rock zenéről szól. Így augusztus 12-14 között a Rock Balaton Fesztivál szenvedélyében több generáció csápolhat majd együtt.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|