Idén végre nem állja útját a vírus a Nárciszünnepnek, így április másodikán megrendezik a népszerű rendezvényt a Rippl-Rónai VIllában.
Megrendezik a Nárciszünnepet Kaposváron áprilisban |
“Éljen a Haza” ’48-as reform hétvége a Szennai SkanzenbenA nemzeti ünnepet is magába foglaló hosszú hétvége folyamán a látogatók megismerhetik, hogyan készül a Kossuth-kifli.
|
A kaposvári Artmozi (Szivárvány) márciusi műsora |
Húsvétra készülünk! - Varga László megyéspüspök előadása az EgyüdbenÖnképző -, ismeretterjesztő rendezvény
|
KSH: 11 százalékkal drágultak az élelmiszerek egy év alatt- Februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Utoljára 2007. augusztusban volt ilyen magas az infláció - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
|
Tavaszváró Nordic Walking túra |
Égő nádashoz és balestekehez is riasztották a tűzoltókat a hétvégénHuszonnégy segélykérő hívás érkezett a hétvége folyamán a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjába.
|
Webáruház lett a családi vállalkozásbólA Rucifa Kft. háztartási vegyiáru és illatszer kiskereskedelemmel és ezek online értékesítésével, valamint női és férfi felsőruházat kiskereskedelemmel foglalkozik. Mosolits Kristóffal, az egyik tulajdonossal beszélgettünk.
|
Feloldották a látogatási tilalmat a kaposvári kórházbanA Kaposi Mór Oktató Kórház az alábbi közleményt osztotta meg Facebook oldalán:
|
Letépte az ereszcsatornát, megrongálta a kukát MarcalibanAz eljárás adatai alapján az akkor még ismeretlen férfi 2022. március 6-ára virradóan Marcali belvárosában kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítva több hulladékgyűjtőt, illetve ereszcsatornát is letépett és megrongált.
|
Oldalak
LEGKÖZELEBBI PROGRAMOK
-
2026/01/15 - 16:00
-
2026/01/15 - 17:00
-
2026/01/15 - 17:00
-
2026/01/15 - 19:00
-
2026/01/16 - 15:30










