A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Az erős mezőnyben az Év Strandétele díjat idén a Gofcsi fantázianevű goffrisütőben kisütött tócsni nyerte. Megálmodója, Szikra Gabi szerint a dödöllére is emlékeztet a tészta alap, ami az egyik legfontosabb hagyományos zalai-somogyi étel.
1290 forintba kerül a két szelet újfajta krumplis gofri, rá tejfölhab, szárított paradicsom, ementáli és ráolvadó kecskesajt, pirított vöröshagyma és lilahagyma kerül. Kacsapörc feltéttel is lehet kérni.

A Konyhám tavaly az év felfedezettje díjat hozta el a balatonfenyvesi strandra, Tortizza nevű ételükkel. Idén már sokkal több helyi alapanyaggal dolgoznak és terveik szerint télen Fonyódra költöznének A Téli Konyhám néven, amivel első ízben négy évszakos BeachFood hellyé válhatnak.

Idén az Év Felfedezettje a zamárdi strandra hawaii idillt varázsoló Tiki Beach Bisztró lett. Velős pirítóssal neveztek, de csodajó nyári ételük a görögdinnyés gazpacho, italválasztékuk is lehengerlő, koktél fronton saját kreációjuk a Bahama Marci mindent visz.

Sorra nyílnak a minőség iránt elkötelezett új helyek a tóparton és már a retro, illetve nem újhullámos büfé kategóriából is döntőbe került egy hely, a balatonmáriai Fröccsterasz és Strandgrill Erika, akik az egyik legnagyobb strandklasszikust újragondoló Lángos nuggets-szal neveztek.
A legbiztatóbb fejlemény az, hogy ebben a kategóriában is érzékelhetően javul a kínálat, a büfék egy része már felismerte a megújulás szükségességét, ami nem szükségképp jelent újhullámos választékot, kommunikációt és arculatot, mert enélkül is lehet korrekt a strandvendéglátás, akár nagyüzemi méretekben is, sőt: ez esetben talán még inkább lehet saját készítésű alapanyagokkal, szószokkal és szigorú minőségi követelményekkel dolgozni.
Balatonmárián a kikötőben két éve nyílt újhullámos bisztró, a Port Burger is döntőbe került, szentgyörgyvári tokhalból készült kolbásszal újragondolt TokDog nevű ételükkel.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|