November 20. a gyermekek jogainak világnapja

A gyermekek jogainak világnapját ünneplik november 20-án világszerte, így Magyarországon is.

1954-ben ajánlotta először ezt a napot az ENSZ közgyűlése a gyermekek jogának világnapja megünneplésére. 1959-ben ezen a napon fogadták el „A gyermeki jogok nyilatkozatát”, majd 1989-ben „A gyermekek jogainak konvencióját”.

A konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá.

Több ezer öt éven aluli gyermek hal meg szerte a világon olyan okok miatt, amelyek megelőzhetőek lennének; 640 millió gyermeknek nincs fedél a feje fölött; mintegy 130-140 millió gyermek nem jár iskolába.

A gyerekeket egészen az újkorig a szüleik, elsősorban az apjuk tulajdonának tekintették. Ő döntött életükről, munkaerejükről, oktatásukról. A gyermekek pedig engedelmességgel tartoztak neki.

Csupán az iparosodás idején, az iskolakötelezettség bevezetését követően kezdett különbséget tenni a 'polgári társadalom' a gyermekek és a felnőttek világa között, ami megváltoztatta a gyermekek kötelességeivel és engedelmességükkel kapcsolatos nézeteket. Az amerikai függetlenségi háború és a francia forradalom (1776 és 1789) óta az emberi jogokat övező kiemelt figyelem oda vezetett, hogy alaposabban kezdtek foglalkozni a gyermekek helyzetével.

1833-ban Nagy-Britanniában a gyáripari törvényben megtiltották a 9 évesnél fiatalabb gyerekek alkalmazását a gyárakban, 1842-ben pedig a bányászati törvényben korlátozták föld alatti munkavégzésüket. 1896-ban Németországban a Polgári Törvénykönyv büntetéssel sújtotta azokat a szülőket, akik bántalmazták gyermeküket, vagy nem gondoskodtak róla megfelelően.

A gyermekjogi mozgalom sokat köszönhet a brit Eglantyne Jebbnek, a Mentsétek meg a Gyermekeket (Save the Children Fund) elnevezésű szervezet megalapítójának. Látva a Balkán országaiban és Oroszországban a menekült gyerekek katasztrofális helyzetét az I. világháborút követően, és felismerve, hogy a gyermekek érdekében folyamatosan kell tevékenykedni.

1924. szeptember 24-én fogadta el a Népszövetség közgyűlése és Genfi Nyilatkozatot, mely a gyermekek jólétét biztosító alapvető jogokat tartalmazza. A dokumentum nem volt jogilag kötelező erejű, s a Népszövetség 1946-os feloszlásával elvesztette jogi alapját.

Közvetlenül a II. világháború után szerették volna, ha az Egyesült Nemzetek Szervezete - némi módosítással - megerősíti az 1924-es Genfi Nyilatkozatot. Az ENSZ Közgyűlése azonban 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, s ez aztán meghiúsította egy, a gyermekek szükségleteihez igazított további dokumentum elfogadását. Az Egyetemes Nyilatkozat mindazonáltal tartalmaz néhány a gyermekek javát - különösen a védelmüket - szolgáló rendelkezést.

Többéves előkészítő munka után, 1959. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot. Azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja.

Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak egyetemes napját. Az Országgyűlés a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt 1997-ben fogadta el, a jogszabályba mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít. E jogszabály határozza meg a gyermekek jogait, és szabályozza a szülők, a nevelők, az állam, a helyi önkormányzatok, illetve a civil szervezetek feladatait a gyermekvédelem, valamint a gyermekek jogainak érvényesítése területén. Az európai uniós elvárásoknak megfelelnek a Magyarországon deklarált gyermeki jogok.

 

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron