Kisfilmek a koraszülött babákért - videó

Magyarországon évente minden tizedik, vagyis kb. 8000 gyermek születik idő előtt, ez mára már népbetegségnek számít.

Általánosságban mégis elmondható, hogy a társadalom keveset tud a koraszülésről, annak hátteréről és kockázatairól, amely lényegesen megnehezíti a megelőzést is. Ezt hivatott megváltoztatni a Koraszülöttek Világnapján, november 17-én debütáló PICi filmek projekt, amely létrejöttét egy kislány korai megérkezése ihlette. A PICi filmek egy hiánypótló filmsorozat, amelyet egy anyuka indított el, és elsősorban a koraszülőkben felmerülő információhiányt hivatott betölteni és azt az érzést, hogy nincsenek egyedül.

 

Koraszülöttnek a 37. hét előtt születettek számítanak, de hasonlóan veszélyeztettek a 2500 grammnál kisebb súllyal világra jött csecsemők. Az ilyen paraméterekkel születettek élete az első időben komoly veszélyben van. A túlélési esélyük és a későbbi életminőségük alakulása fizikai állapotukon túl a megszületés körülményeitől, a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztály gyakorlatától és lehetőségeitől is nagyban függ. Évente nagyjából nyolcezer gyerek születik idő előtt, közülük majdnem másfél ezer kritikusan alacsony súllyal. A szakemberek szerint ezt népbetegségnek lehet tekinteni.

 Pénzes Boróka teljesen váratlanul, életveszélyes módon, sürgősségi császármetszéssel hozta világra második gyermekét, Dorkát tizennégy héttel a kiírt dátum előtt. Közel három hónapot töltöttek kórházban, ahol rengeteg megpróbáltatás érte őket. Kislánya több műtéten esett át, sok kritikus pillanatot éltek meg, amikor komoly segítséget jelentett volna, ha több információ áll rendelkezésükre. Gyermeke hazakerülése után Boróka elhatározta, tesz azért, hogy sorstársai ne érezzék ennyire elveszettnek magukat a rendszerben: az információkat, amelyeket hosszú hónapok alatt összegyűjtött, film formájában érthetővé és hozzáférhetővé teszi. Így született a PICi filmek ötlete, amely a Melletted a helyem Egyesület támogatásával és együttműködésével jött létre.

 A kisfilmek azzal a céllal készültek, hogy a koraszülött kisbabák szüleit különböző témákban informálják  a PIC-en való tartózkodásuk alatt, illetve közvetlenül utána. A projekt célja az is, hogy a szülők intézménytől függetlenül megismerkedjenek a lehetőségeikkel, amelyek a gyermekük táplálását, fejlesztését, a gyermekükkel való szorosabb kapcsolat kiépítését, érzelmeik és nehéz helyzetük feldolgozását szolgálják.

 A kisfilmek kilenc témában nyújtanak segítséget a szülőknek: Apák a PIC-en, Fertőzések elkerülése, Oltások, Gyász, Kenguruzás, Nővérporték, Koraszülöttek táplálása, Hazakerülés, Szülői érzelmek.

A filmek közül az első –az Apák a PIC-en- november 17. 12:00 órától hozzáférhető a weboldalukon, a közösségi csatornákon illetve várhatóan egyes kórházak osztályain.

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron