
A „Szívünk rajta” program célja, hogy segítsen kiválasztani gyerekek számára azokat a könyvet, melyek koruknak, élethelyzetüknek, érdeklődésüknek leginkább megfelelnek.
Év végén összesítették a szakmai bizottság által 2015-ben legtöbb szavazatot kapott könyveket.
A tíz kiemelt könyv, ami a „Szívünk rajta” szakmai bizottságának pontozása alapján a legtöbb szavazatot kapta, a következő: a Segít neked kategóriából Kádár Annamária Mesepszichológia 2.
A Mesél kategóriából Neil Gaiman Szerencsére a tej című regénye, továbbá Erich Kästner klasszikus A két Lottija, Böszörményi Gyula varázslatos Gergő és az álomfogókja, Csukás PomPom meséi közül pedig a Civakodó cipőikrek.
A Segít neki kategória legjobbjai között van Janikovszky Évától a Kire ütött ez a gyerek?, A Már iskolás vagyok, valamint a 2015-ös megjelenésű Anyát megoperálták, Tóth Krisztinától. A Fejleszt kategória kiemeltje lett az Apám kakasa, Lackfi János és Vörös István ismert verseket át- és feldolgozó verseskötete, és az Akinek a kedve dacos című verseskötet Varró Dánieltől.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |