Már hajlandó többet is fizetni a hazai termékért a magyar vásárló

 

Ma már a vásárlók jelentős része hajlandó akár többet is fizetni a magyar eredetű áruért, ha pedig Magyar Termék védjegy van rajta, az még többet ér számukra - derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett kutatásból.

Az 510 ember megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés szerint két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja.

 

A friss kutatás eredményei egyértelműn pozitív változást jelentenek a magyar termékek fogyasztói megítélésében, az adatok most először mutatták azt, hogy a megkérdezettek nagyobb része hajlandó akár többet is fizetni a hazai áruért – értékelte a számokat Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A 170 cég csaknem 4000 terméke által használt Magyar Termék védjegyrendszert működtető társaság vezetője szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Ebben az Agrárminisztérium és a nonprofit kft. között fennálló több éves együttműködés is kiemelt szerepet játszik. Közös céljuk felhívni a fogyasztók figyelmét a hazai termékek megkülönböztetésére létrehozott védjegyekre, a magyar élelmiszerek vásárlásával járó előnyökre.

Benedek Eszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedben nemcsak a vásárlók körében javult jelentősen a magyar termékek megítélése, a kereskedelmi láncok hozzáállása is megváltozott a hazai árukhoz, és a cégek is egyre jobban felismerik, milyen előnyökkel jár annak feltüntetése, hogy a gyártmányuk magyar termék.

Ehhez adhatnak most újabb jelentős lökést a friss kutatás adatai, amelyek szerint a termékek hazai származásának beazonosításában a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése és a védjegy jelenti a vásárlóknak. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév.

 

Az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék támogatott ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos. A válaszadók a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is. Amikor a megkérdezetteknek maguknak kellett megnevezniük azt a jelölést, amely számukra a magyar eredetet mutatja, akkor jellemzően a Magyar Termék védjegyet, a trikolort, a HU jelzést és az 599-es kezdetű vonalkódot említették, minden mást csak néhányan neveztek meg.

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeseset választani. A kutatás azt is vizsgálta, milyen termékeknél mekkora felárfizetési hajlandóság. A megkérdezettek akár 10 százalékkal is hajlandók többet fizetni egy áruért, ha azon rajta van a Magyar Termék védjegy. Az arányok termékkategóriánkként változnak. A friss és tartós élelmiszerek, valamint a szépségápolási termékek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása, a többi vizsgált kategóriában - mint a háztartási és vegyi termékek, ruházat és építőanyag - ez inkább 5 százalék körül alakul – derült ki az Innofood Marketing Kft. kutatásából.

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron