A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
Nyárindító Máriai Merlot Rosé Fesztivál Balatonmáriafürdőn
A Balaton dél-nyugati partszakaszán 7,5 km szélesen elterülő Balatonmáriafürdő a turisták kedvelt üdülőhelye. A nyári főszezoni időszakban a településen tartózkodó emberek száma megtízszereződik, 2015-ben közel 80.000 vendégéjszakát töltöttek nálunk. A Balaton csábító közelsége mellett a déli part borai is nagy vonzerőt jelentenek a vendégek számára. Balatonmáriafürdő központi részén, a Vilma utcában idén harmadik alkalommal rendezi meg a helyi turisztikai egyesület a Máriai Merlot Rosé Fesztivált. A rendezvényen szép számmal képviselik magukat a helyi és környékbeli bortermelők, változatos aromájú, ízletes boraikkal, hogy bebizonyítsák, a Balaton déli partja az egyik leghíresebb bortermő vidék. A rendezvényen kizárólag környékbeli termelők borait kóstolhatják meg a vendégek, ezzel is támogatva a helyi borászok munkáját. Borkóstolásra és decis jegy vásárlására egyaránt lehetőség kínálkozik majd. A borok mellett kézműves termékek széles választéka is csábítja a vendégeket.
A Balaton déli partja a családi nyaralások kedvelt helyszíne, ezért a gyerekekre is gondoltunk, így lesz arcfestés, lufi hajtogatás, de állatsimogató is várja a legkisebbeket. Idén is megrendezzük az izgalmas bor kvízt is. Június 25-én a helyi Balaton Old Boys zenekar nyitja a rendezvényt, de fellép a Marcató ütőegyüttes az M&K fúvószenekarral együtt. A csodás borok mellett másfél órás Roy és Ádám élő koncerttel emeljük az este színvonalát. A felejthetetlen napot The Bits Beatles emlékzenekar zárja.
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|