Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
November 12-én egész nap Márton napi Libaságok, újborkóstoló, Pajta portéka-kézműves vásár, őszi bütykölő, mesesarok és játékudvar várja a látogatókat. A kitűnő hangulatról a Barackmag Együttes gondoskodik.
E jeles nap alkalmából régi hagyományokat elevenítünk fel, középpontban a libával. A zselici libás ételek mellett idén a szennai borászok is bemutatják az újbort.
Megismerhetik, mért is éhezik, aki Márton napján libát nem eszik, milyen színű Márton lova, és miért nem mosunk, teregetünk ezen a napon. A kulturális programot a Barackmag Együttes koncertje szolgáltatja. A családokat gyerekprogrammal, népi játszóházzal, játékudvarral és helyi termékek vásárával várjuk.
Az idei Márton napon is a liba körül forog az élet a a Szennai Skanzenben. A nap folyamán a helyi borászok bemutatják és kínálják az újbort, a vásári forgatagban eladásra kínálják portékáikat a helyi termelők, a látogatók Márton napi ételeket kóstolhatnak. A délután folyamán a Barackmag együttes koncertje gondoskodik a jó hangulatról. A bütyköldében kézműves foglalkozásokkal várjuk a nagyérdeműt. A libalegelőn pedig népi sportjátékokkal várjuk a családokat.
Programok:
Vásári forgatag (helyi kézműves termékek vására),
Borudvar (Zselici borászok közreműködésével)
Kézműves műhely – fafaragás, kukoricakopzás, csuhézás
Libás ételek kóstolója
Népi játszóház
13.00 Czigány Tamás – Mizereg
14.00 Szent Márton, az időjós és az új bor bírája (jóslás a Márton-napi libasült mellcsontjából és koccintás Márton poharával)
15.00 Barackmag Együttes koncertje
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|