Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
Az előző évek hagyományait szem előtt tartva rendezi meg a Somogy Megyei Önkormányzat január elején az ünnepi Megyehetet.
1498. január 6-án, Vízkeresztkor II. Ulászló király a vármegyék közül elsőként Somogynak adományozott címer- és pecséthasználati jogot. Erre az alkalomra emlékezik minden év januárjának elején ünnepségsorozattal a Somogy Megyei Önkormányzat.
Az ünnepségsorozat január 6-án, szerdán délelőtt kilenc órakor zászlóbontással veszi kezdetét a kaposvári Vármegyeházánál, majd tíz órától a Díszteremben ünnepi közgyűléssel és kitüntetések átadásával folytatódik. Az ünnepséget a Somogy Táncegyüttes, a Kaposvári Helyőrségi Zenekar, valamint a Kaposvári Egyetem színészhallgatóinak előadása színesíti.
Január 7-én, csütörtökön 14 órakor szakmai napra várjuk a megye jegyzőit a Vármegyeháza Dísztermébe. Ezt követően már a kultúráé a főszerep. 16 órakor a Borkatakombában nyitjuk meg v. Csák Attila „Rajzaim” című képkiállítását, majd 17 órától a Díszteremben Lőrincz Sándor beszélget Bérczes László író, dramaturg, rendezővel, Ivancsics Ilona és Német Mónika színészekkel, Spindler Béla Jászai Mari-díjas, Érdemes művésszel és Szalay Józseffel, a Csiky Gergely Színház műszaki vezetőjével művészeti örökségünkről.
Pénteken, január 8-án 13 órakor a Somogyi Értékpontban (a Vármegyeháza kistermében) adjuk át az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címeket és a megyei Értékdíjakat.A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság rendezvényén mutatják be Kerék Imre Aranylen című kötetét 15 órakor a Takáts Gyula Emlékházban, majd a Szent Koronáról hallhatnak érdekes és értékes gondolatokat az érdeklődők 18 órától a Vármegyeháza Dísztermében.Az ünnepi Megyehét a Vármegyeháza előtt zárul zászlólevonással január 11-én, hétfőn 9 órakor.
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|