A tűzoltók áramtalanították az autót.
Gyerekprogramokkal, sportrendezvényekkel és előadásokkal várták az érdeklődőket a Miénk a Deseda című rendezvényen.
Délelőtt 10 óra közül, amikor kiérkeztem még nem voltak túl sokan, de hamarosan megtelt a part emberekkel. Az egyik sátor kavicsokat lehetett festeni két kedves hölgy irányításával, ahányszor elmentem arrafelé mindig láttam elmélyülten dolgozó felnőtteket és gyerekeket, mellettük a nemezelést próbálhatták ki az érdeklődők, itt is nagyon jó volt a hangulat, a sátrat körbelengte a szappan illata (mivel ebbe kell beleáztatni a gyapjút. )
Az arcfestés is, mint mindig, nagyon népszerű volt: csodaszép rajzok készültek, például pillangók és pókemberek. Közben folyamatosan érkeztek az esemény kipirult arcú, sportos résztvevői, mivel futni és biciklizni is lehetett a Deseda körül, és elég sokan vállalkoztak arra, hogy megteszik a távot, ki-ki ízlése szerint két keréken vagy két lábon. Kicsit feljebb modell autók ugrattak a rámpákon.
Benépesült a Látogatóközpont környéke, megteltek a biciklitárolók, a parti büfé terasza, ücsörögtek a nyugágyakban, sütött a nap, a kishajó vidáman szelte a habokat, szóval mondhatni idilli volt a hangulat.
A vízi játszótér is nagy siket aratott, egy gyerkőc sem pottyant bele a vízbe, bár nem mernék rá megesküdni, hogy ez így is marad. Mindenesetre nem mély a víz, úgyhogy maximum a vizes ruha okozhat majd némi bosszúságot.
Pár évvel ezelőtt a kislányommal kimentem a Desedára, és nagyszerűen éreztük magunkat, de akkor még nem volt játszótér és a Látogatóközpont sem, és hiányzott valami hasonló. Most viszont biztosan nem unatkoznak a lurkók, ha kiugrunk velük a tóparta, hiszen rengeteg lehetőség van a játékra és a tanulásra, sőt inkább hazavinni lesz majd őket nehéz.
A múlt héten a Rippl-Rónai Múzeumban pezsgett az élet most pedig a Desedán, szerintem nem csak a magam nevében beszélek, ha azt mondom, hogy szeretnénk még sok ilyen programot.
Fenyő Zsuzsa
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|