Szuper koncertek, gyerek- és művészeti programok, sportrendezvények a Miénk a Városon 2017-ben

A koncertek mellett, hagyományőrző együttesek, helyi termék nap, sportrendezvények és számos gyerekprogram vár mindenkit 2017-ben a Miénk a városon.

Két helyszínen, már csütörtöktől elindulnak a programok, ekkor ünnepli például 15 éves fennállását a Búvópatak polgári folyóirat amelynek apropóján egy irodalmi esten vehet részt a közönség az Együd Árpád Kulturális Központban. A  Vigasságok terén pedig egy egészen kúlönleges esemény várja az érdeklődőket: Id. Süllős Gyula ökölvívó emlékverseny lesz.

Ami a koncerteket illeti a szervezők ezúttal is igyekeznek mindegyik korosztály igényeire odafigyelni, a KFT és a Beatrice biztosan lecsalja majd az idősebbeket a Kossuth térre, míg a  Lóci játszik az idei Petőfi Nagyszínpad-győztese, a Soulwawe pedig az Év felfedezettje a fiatalabb generáció kedvencei. De a Biebers, a Konyha és a Szabó Benedek és a Galaxisok is biztosan számos zenekedvelőt csábít majd a koncertekre. 

A rendezők természetesen a gyerekekre is gondoltak, a Vigasságok terén többek között bábszínház, kerekítő flashmob és a népszerű Alma együttes várja  majd a lurkókat, az Új Nemzedék Pontban pedig kreatív foglalkozásokon is részt vehetnek a gyerkőcök.

A helyi értékekkel is megismerkedhetünk,   egyesületek, néptáncegyüttesek, hagyományőrző csoportok mutatkoznak majd be a Vigasságok terén, ahol színes programokkal - például agyagozás, kosárfonás, bőrművesség - illetvs látványos műsorral várnak minden érdeklődőt. A művészetek kedvelőit ingyenes tárlatvezetés várja Vaszary Képtárban, a sportolni vágyók pedig Rippl-Rónai nyomába eredhetnek, mégpedig kerékpáron. De lesz még fényfestés, postamúzeum kiállítás, számos rendezvény a Takáts Gyula Emlékházban és rengeteg, de tényleg rengeteg fellépő.

Részletes program: http://kaposvariprogramok.hu/minek2017reszletes

MAGAZIN

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Állásajánlatok Kaposváron