Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Nagy durranásnak ígérkezik a Miénk a Város, ez már abból is megjósolható, hogy a műsorról szóló posztokat a Facebookon rengetegen megosztották és nagyon sokan lájkolták is. Nem is meglepő, hiszen az idei felhozatal tényleg minden igényt kielégít.
A minőségi szórakoztatásra törekedtek, amikor a Miénk a város programjait szervezték – hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján. A Korál az idősebb korosztályt célozza meg, a Kistehén és a Kiscsillag az alternatívabb zenei irányt képviseli, míg Wellhello és Punnany Massif a fiatalabb közönség abszolút kedvencei, és vélhetően ők vonzzák majd a legtöbb nézőt is vasárnap este.
A rendezvény 15 millió forintos költségvetéséből, természetesen nem csupán nagy nevekre futotta, helyi érdekeltségű fellépőket is hallhatunk és láthatunk, emellett lesznek gyerekzenekarok, ismét rendeznek Hangképudvart, rengeteg kiállító várja majd a látogatókat, szóval mindenki megtalálja majd a számítását. Két színpadot állítanak fel, az egyiket természetesen a Kossuth téren a másikat a Sétáló utcán, amíg a téren üresjárat lesz (pl. zenekari beállás), addig a másik helyszínen nézhetünk előadásokat.
Egyéb programokból is széles a választék: kézműves foglalkozások, kutyás játszóház és középkori műhely is várja a gyerekeket.
A tájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a szervező munkát már 2014-ben elkezdték és a szerződéseket is korán megkötötték, így tudták tető alá hozni, hogy a két jelenlegi közönségkedvenc a Wellhello és a Punnany egymás után lépjen majd színpadra, de a Kistehén és a Kiscsillag fellépése is kuriózumnak számít egy ilyen típusú városi rendezvényen, és rájuk is biztosan sokan lesznek majd kíváncsiak.
A Miénk a város szervezőgárdája egyébként az Együd dolgozóiból áll össze, és mellettük még számos önkéntes járul hozzá, hogy Kaposvár apraja-nagyja együtt bulizhasson 3 napon keresztül.
Fenyő Zsuzsa

![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|