Szorongás és önbizalom Müller Péter előadása

Müller Péter előadását a Szivárvány Kultúrpalotában hallgathatták meg az érdeklődők.

Müller Péter könyveit sokan olvassák és ezt tükrözte is a nézőszám, hiszen elég sokan voltak kíváncsiak az író mondandójára, majdnem teltház volt. A nézők türelmesen vártak Müller Péterre, és az előadó hamarosan meg is jelent a színpadon és csendben üldögélt vagy két percet.

Ezalatt természetesen elcsendesedett a terem közönsége, még egy pisszenést sem lehetett hallani. Végül az író elkezdte az előadást megfontolt, átgondolt stílusban. Müller Pétert én még soha nem hallottam élőben így meglehetősen kíváncsi is voltam, hogy milyen lesz.  Ha egy szóban, na jó két szóban szeretném jellemezni azt mondanám visszafogottan bölcs.

Egyáltalán nem volt hatásvadász, nem alkalmazott szónoki trükköket, sőt fel sem állt az előadás alatt, hanem egy asztalka mellett egy széken üldögélve mondta el gondolatait az életünkről. Ami nagyon rokonszenves volt még, hogy az író utolsó fél órában arra biztatta a közönséget, hogy tegyenek fel neki kérdéseket, mert szeretne beszélgetni. A kérdések elsősorban az előadás témájával kapcsolatban hangzottak el, és erre szakaszra már a hallgatóság is felengedett.

Kellemes és tanulságos estét tölthettek el  a látogatók az íróval, aki nagyon kedves, visszafogott személyiség nagy tapasztalattal az életről.

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron