Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
Elérhetővé vált a NETFIT első mérésének tudományos elemzése, amely szerint a magyar diákok negyede túlsúlyos, állóképességük pedig lehangoló.
Megszülettek a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) 2014/2015. tanévének eredményei: a magyar diákok negyede túlsúlyos vagy elhízott és az állóképességi szintjük lehangoló. Elsőként mérték fel több mint 623 ezer diák fittségi állapotát. A felső tagozatos és középiskolás gyerekek közül az állóképességi futásteljesítményben a középiskolás évek felé egyre kevesebb az egészségzónában teljesítő tanulók aránya. A legfittebbnek számító régió a közép-magyarországi volt, míg a leggyengébben teljesítő Heves és Nógrád megye.
A 2014/2015. tanév során a pedagógusok közel 3000 iskolában végezték el a diákok fittségi állapotát vizsgáló NETFIT® méréseket.
A kilenc fittségi paraméter összesített eredményei alapján a gyerekek a leggyengébben a törzsemelés és az ingafutás tesztben, míg a legjobban a kézi szorítóerő mérésben és a hasizom tesztben teljesítettek. További megdöbbentő adat, hogy a fiúk mindössze 63,6 %-a, a lányoknak pedig csak 51,7%-a esik az egészségzónába az állóképesség tekintetében. A mérési adatok szomorú tapasztalatai alapján a gyerekek negyede túlsúlyos.
A Magyar Diáksport Szövetség a legújabb eredmények láttán szükségesnek találja új, a rendszeres testmozgás lehetőségét biztosító programok létrehozását, modellek kidolgozását. Az MDSZ kiemelt célja, hogy a testnevelés óra és a szabadidőben végzett sporttevékenység öröm és élmény legyen a gyerekek számára, és az aktív életmód egész életén át elkísérje őket.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|