A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Hogyan is válasszunk magunknak, de elsősorban a babánknak minden tekintetben megfelelő babakocsit? Ez egy elég nehéz kérdés, számtalan válasszal és szerencsére lehetőséggel is.
Amikor nekünk kellett dönteni, használtan vásároltuk meg az első, majd később a második babakocsinkat is. Megszoktuk és megszerettük mindkettőt, de szívesen nézelődtünk az új hiperszuper babakocsik között és jártunk áruházról áruházra. Az új babakocsinak nincsenek szépséghibái, az összes tartozéka megvan, tudjuk róla, hogy a boltból hoztuk ki vagy online vásárlás esetén a futárt vártuk izgatottan.
Ha valaki tényleg igényes babakocsit szeretne csemetéjének vásárolni a https://babakeritesek.com/ oldalon érdemes körülnézni, ugyanis az Inglesina Electa Darwin System Quatro babakocsik szinte minden igényt kielégítenek.
Az előnyei közül a teljesség igénye nélkül csak néhányat emelnék ki, amiről úgy gondolom, hogy valóban hasznos akár újszülöttel, akár kisgyermekkel indulunk útnak.
Nekem először az tűnt fel a termékleírásban, hogy akár 22 kg-ig, tehát 4 éves koráig kiszolgálja a babakocsi a családot, persze, ha a gyermek nem dönt úgy, hogy köszöni szépen, ő a saját lábát szeretné használni séta közben. Praktikussága úgy gondolom vitathatatlan kezdve onnan, hogy a rendszer tartalmaz egy MAXI mózeskosarat, egy Welcome Pad matracot, egy Stand Up alapot, egy Electa alvázat, egy újszülött CAB 0+ autósülést és egy sportülést. Továbbá az alváz nagyon könnyű, mindösszesen 5 és fél kg (azért szülés után inkább ne ti emelgessétek, ha lehet) és egyszerűen összecsukható, akár egy kézzel is, ami a szállítást nagyban megkönnyítheti. A tágas mózeskosárban szellőzőnyílások találhatók, amik a hőmérséklet szabályozását biztosítják valamint van egy indikátor, amely jelzi, hogy mózeskosár megfelelően van-e ráillesztve az alvázra.
A matrac, az állvány, az autósülés és a sportülés is kiemelkedő minőségű.
Itt mindent elolvashattok róla részletesen:
https://babakeritesek.com/termek/inglesina-electa-darwin-system-quatro-b...
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|