Megújul a volt levéltár épülete Kaposváron

    - Felújítják a volt levéltár épületét Kaposváron, a napokban már meg is kezdődtek az 1,4 milliárd forintos fejlesztés kivitelezési munkái - közölte a somogyi megyeszékhely polgármestere kedden a helyszínen.

   

Szita Károly a sajtótájékoztatón elmondta: a klasszicista stílusban kétszáz évvel ezelőtt, eredetileg is levéltárnak és börtönnek tervezett belvárosi épületben a Rippl-Rónai Múzeum igazgatása és kiállítások kapnak helyet.

    A projekt költségeit a kaposvári és a Somogy megyei önkormányzat közösen fedezi a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati forrásából, valamint a Modern városok programból - tette hozzá.

    Szirják Imréné, a kaposvári önkormányzat műszaki és pályázati igazgatója elmondta, hogy a kétezer négyzetméteres, háromszintes ingatlan rekonstrukciója műemléki szempontok figyelembe vételével zajlik és ez év végére fejeződik be.

    A városi önkormányzat korábbi tájékoztatása szerint a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára, az egyik legtekintélyesebb vidéki levéltár a 2010-es évek közepén költözött el a régi levéltári épületből, mert az állagában lepusztult, és nem felelt meg a szakmai elvárásoknak.

      Az ingatlanban őrzött hatezer folyóméternyi levéltári anyag, a harmincezer kötetes könyvtár, és olyan kincsek, mint az 1498. január 6-án keltezett, II. Ulászlótól kapott megyecímer-adományozó levél vagy a mohácsi csata előtti időkből származó 140 oklevél a Bartók Béla utcába, a kaposvári önkormányzat által felajánlott, korábban iskolaként működő épületegyüttesbe került.

      Az ottani ingatlanok több mint félmilliárd forint értékű megújítása, egy raktár kialakítása megteremtette a lehetőségét, hogy egy helyre kerüljön a levéltár korábban három helyen őrzött, összesen több mint 16 kilométernyi iratanyaga.

Időpont: 
kedd, 2022, január 18 - 10:24

MAGAZIN

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

Állásajánlatok Kaposváron