Immár hivatalos, február 15-től jön az oltási igazolvány, de csak az oltottaknak

Ahogy azt már a kormány bejelentette, az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány - az erről szóló kormányrendelet csütörtök este megjelent a Magyar Közlönyben. Csak azoknak lesz érvényes az igazolványuk, akik oltottak.

 

  • Oltatlan személy, fertőzésen való átesettség esetén sem lesz jogosult az oltási igazolványra, az esetleg jelenleg meglévő fertőzésen átesettségre kiadott védettségi igazolványa pedig elveszíti érvényességét.
  • Az igazolvány a második oltást követően hat hónapig lesz érvényes, ezután az érvényesség - főszabály szerint - csak a megerősítő harmadik oltás után lesz meghosszabbítva. Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, akkor a fertőzés igazolásától számított 6 hónapig lesz érvényes az igazolványa.
  • A megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan időre lesz érvényes.
  • Az egydózisú Janssennel oltottak esetében szintén 6 hónapon belül fel kell venni a megerősítő második oltást ahhoz, hogy az igazolvány érvényes maradjon.
  • 18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás elegendő marad az érvényességhez.
  • A jelenlegi védettségi igazolványok cseréjére nincs szükség, a QR-kód alapján lehet majd ellenőrizni az okmány érvényességét.
  • Fontos, hogy azon helyszínek üzemeltetői, illetve rendezvények szervezői kötelesek ellenőrizni a védettségi igazolványt, amelyek kizárólag a védettek számára látogathatóak.
  • Aki szeretné mielőbb felvenni az oltást, illetve a megerősítő oltást, az a most zajló januári oltási akciókon könnyedén megteheti előzetes időpontfoglalás nélkül is.

koronavirus.gov.hu

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron