Megpróbált megszökni a rendőrök elől Somogyszentpálon, de nekiment egy autónak

Az ügy adatai alapján egy 33 éves férfi 2022. január 23-án délután Somogyszentpál belterületén közlekedett személyautójával.

 

A volán mögött a sofőrt a településen járőröző körzeti megbízottak felismerték, ugyanis a múlt hónapban engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt intézkedtek vele szemben. Az eljárás során a bíróság akkor el is tiltotta a somogyszentpáli férfit az autóvezetéstől, ezért a rendőrök ellenőrzés alá akarták vonni.

 

A személygépkocsi vezetője a jelzésre megállt, de amint a járőrautó ajtaja kinyílt, ő nagy gázzal elindult, behajtott egy zsákutcába, ahol – vélhetően a tükörsimára kopott gumiabroncsai miatt – elvesztette uralmát a járműve felett, és nekiütközött egy árupakolás közben várakozó járműszerelvénynek.

 

A balesetben az álló járműben várakozó egyik utas könnyebben megsérült, valamint mindkét kocsiban anyagi kár keletkezett. Az egyenruhások a sofőrt elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség meglapozott gyanúja miatt kihallgatták. Továbbá közigazgatási eljárást indítottak a nem megfelelő műszaki állapot, és a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt, valamint szabálysértési eljárást kezdeményeztek a kötelező felelősségbiztosítás hiánya és a forgalomból kivont jármű használata okán.

Időpont: 
kedd, 2022, január 25 - 16:50

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron