A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. január 18-án, 7 óra 30 perc körül Kaposváron, a Béla Király utca és a Dombóvár - Gyékényes vasútvonal kereszteződésében a felvételeken látható személy kerékpárral közlekedve
, a tiltó jelzés ellenére áthaladva nekiütközött a sorompó csapórúdjának, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.
A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.
Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett - tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az átjáróban a tiltó jelzés ellenére áthaladó kerékpáros és gyalogos magatartása egyaránt tilos és életveszélyes! A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére.