Új állomásépületeket adtak át a balatonfenyvesi kisvasúton

- A Nagybereket bejáró kisvasút hálózatának fejlesztéseként átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint a térségi települések 2016-ban nyújtottak be pályázatot, hogy a Nagybereken áthaladó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról a mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőbe.

    A tájékoztatás szerint a MÁV tavaly 2,1 milliárd forintból felújította az érintett 8 kilométeren a vasútvonalat, az önkormányzatok pedig 650 millió forintos forrásból kiegészítő létesítményeket építettek a Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top).

 

    A pénteki ünnepélyes projektzáró rendezvényen az önkormányzatok három korszerű állomásépületet avattak fel. A kisvasút balatonfenyvesi központi indítóállomásának épületét teljesen átépítették. Az imremajori megállónál egy új, szilárd falazatú esőbeálló épült, a megálló mellett parkolót alakítottak ki mozgáskorlátozottak számára, a peronvilágításhoz napelemes világítótesteket telepítettek. Csisztafürdő állomáson új épületet emeltek, amely szervesen kapcsolódik a kerékpáros túraútvonalakhoz, és összeköti a Berek Látogatóközponttal.

 

    Felidézik, hogy a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút turisztikai jelentőségű, Imremajor és Csisztafürdő közötti mintegy 8 kilométeres pályaszakaszán 2002 óta szünetelt a forgalom, majd az újjáépítés után 2021. július 1-jén indult újra a közlekedés.

MTI

Fotó: https://www.facebook.com/balatonfenyves.gazdasagivasut

Időpont: 
szombat, 2022, február 12 - 15:21

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron