Százötvenmilliós kárt okozó adócsalók ellen emeltek vádat Somogyban

 - Közterhek csökkentésére kiépített céghálózattal 150 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy férfi és hét társa az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

   

Azt írták: a hatvanas éveiben járó férfi és két, a cégek operatív működtetésében aktív részt vállaló bűntársa adózási rendszert dolgozott ki az elkövetéshez használt fővállalkozás alá szervezve. Az általuk foglalkoztatott portásokat, vagyonőröket más strómancégekbe jelentették be, mentesülve a dolgozók utáni közterhek befizetése alól.

    A vádlottak a strómancégek fiktív számláit is befogadták a fővállalkozásba, amivel az általános forgalmi adójukat csökkentették - tették hozzá.

    Kiemelték, hogy a cégpiramisnak a fővállalkozás alá szervezett cégei tényleges tevékenységet nem végeztek, a névlegesen nyújtott őrzési szolgáltatásuk ellenértéke csak keresztülfolyt a bankszámlájukon.

    A cégek az áfabevallási kötelezettségüknek nagyrészt eleget tettek ugyan, de nem fizették be az általános forgalmi adót, ugyanakkor az alkalmazottak foglalkoztatásával összefüggő valótlan tartalmú számlákat bocsátottak ki a cégpiramisban felettük álló gazdasági társaságnak, ezeket végül a fővállalkozás használta fel a könyvelésében és az adóbevallásaiban.

    Kitértek rá, hogy a bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó vádlottak mellett öten a strómancégek működtetésében vettek részt.

    Az ügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat, és azt indítványozta a Kaposvári Törvényszéknek, hogy hat embert végrehajtandó, egyet felfüggesztett szabadságvesztésre, egyet pénzbüntetésre ítéljen.

    A vádhatóság emellett vagyonelkobzás és pénzbírság alkalmazását, valamint az egyik strómancég megszüntetését is kéri a bíróságtól - olvasható a közleményben.

MTI

Időpont: 
szombat, 2022, február 12 - 20:45

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron