A Szilvadekornál igényes, többnyire egyedi, kézműves ajándéktárgyak és dekorációk megálmodásával, készítésével és forgalmazásával foglalkoznak. Györke Szilviával a vállalkozás alapítójával beszélgettünk.
Mi a története a Szilvadekornak, hogyan indult a vállalkozás?
Gyerekkorom óta volt bennem vágy arra, hogy az alkotásaimmal okozzak örömet másoknak és hogy az egyediségre való igényemet a saját alkotásaimon keresztül valósítsam meg. Több évnyi alkalmazotti lét után jött el a megfelelő idő, hogy saját vállalkozásban teljesedjek ki, és olyan ajándéktárgyakat és dekorációkat értékesítsek, amivel igazán kifejezhető a figyelmesség.
Mi az, ami nagyon fontos számodra ebben a munkában?
Egyrészt az értéknyújtás, ami fontos része a vállalkozás küldetésének és nem mellesleg rengeteget kapok tőle emberileg is.
A másik része pedig magánjellegű: nagyon felemelő (és legalább ennyire nehéz is mondjuk) saját célokat, álmokat megvalósítani egy saját vállalkozás működtetésével.
Milyenek a visszajelzések?
Örömmel tapasztalom, a vásárlók mennyire boldogok, hogy olyan ajándékokat tudnak beszerezni, amiről érződik, hogy figyelmesség van mögötte, nem csak egy lekapott termék a nagyáruház polcáról.
Mi a különlegessége a Szilvadekornak?
Termékeink kiváló minőségű, egyedi ajándékok. Gyorsan és pontosan teljesítjük a megrendeléseket és nagy gondot fordítunk a precíz tájékoztatásra és a folyamatos kommunikációra a megrendelővel. Kisvállalkozásként nagyon rugalmasan tudunk hozzáállni a megrendelők egyedi igényeihez. Ezt, az egyedi „gyártást” emelném ki különlegességnek. Már a meglévő termékek is egyediek, de sokszor érkezik olyan kérés, amikor kívül kell lépnünk a meglévő kínálat keretein és a megrendelőre szabni a terméket vagy akár teljesen új terméket kitalálni az igényei alapján.
Mi a legnépszerűbb termék?
A legnépszerűbb termékünk jelenleg a fényképes csokidekoráció: a megrendelő által küldött fotókkal szerkesztünk csokipapírt. Az ezzel csomagolt csokidekor lesz utána díszdobozban pl. egy szülinapi ajándék vagy esküvőn köszönőajándék.
https://szilvadekor.hu/ajandek_csoki
Milyen termékeket lehet kapni a Szilvadekornál?
A termékek köre folyton bővül, kifejezetten figyelve a vásárlók igényeit. Jelenleg fényképes csokidekoráció, kulcstartók, könyvékszerek, dekorációk, néhány ajándéknak is tökéletes háztartási textiltermék (pl. gázpalack-huzat, újraszalvéta) karkötők, medálok kaphatóak.
Szolgáltatásban a grafikai tervezés köré épülő megrendeléseket tudjuk kiszolgálni: logótervezés, meghívó és egyéb címkék, matricák tervezése. (pl.: termékkísérő címkék, üvegcímkék)
Mi az, amit kiemelnél a termékek közül?
Amit jelenleg kiemelnék, az Inspiráló karkötők…
Új termékcsalád, amit a környezetemben élő nők ihlettek: szinte mindenki önbizalomhiánnyal küzd, megerősítésre van szükségük. Motiválásra, inspirációra, egy kis segítségre, mikor elakadnak. Ezekkel a karkötőkkel (és amúgy kulcstartók is vannak ugyan ezekkel a szövegekkel) magukon hordhatják a saját megerősítő mondatukat: pl. Never give up, Follow your dreams, Believe in yourself…
Az angol nyelvű szövegezés az igények miatt alakult ki, jobban viselhetőnek éreztük, mint a magyar szövegezésűt, de ezek a mondatok nagyjából mindenki számára érthetőek így is.
https://szilvadekor.hu/spl/744107/Inspiralo-karkotok
Van-e néhány jó sztori a vállalkozásról?
Mivel már sok éve készülnek az egyedi ajándékok, egyre többen „jönnek szembe”, akik rámcsodálkoznak és kérdezik, „Ó, Te vagy SzilvaDekor?” És kezdik mesélni, hogy mit kaptak már, ami SzilvaDekoros, vagy ők mit vásároltak… ez mindig nagyon szívmelengető érzés és legtöbbször vicces helyzetek szoktak kialakulni, mikor rájönnek, hogy ismernek már csak nem tudták, hogy nézek ki.
Tavaly kaptam egy virágcsokrot köszönőkártyával, Mónika névvel aláírva. Gőzöm nem volt, ki lehet, életemben most kaptam először futárral csokrot! És kiderül, hogy egy nagyon hálás és kedves vásárló küldte, az ország másik feléből intézte el egy itteni virágbolttal számomra a kiszállítást.
Nagyon hálás vagyok az eddigi bizalomért, a kialakult jó kapcsolatokért és a jövőben is szeretnék még több jólelkű, figyelmes vásárlónak segíteni a megfelelő ajándék megtalálásában.