Több 100 millióból épít logisztikai depót a Magyar Posta Kaposváron

     - Letették a Magyar Posta Zrt. több száz millió forintból épülő logisztikai depójának alapkövét Kaposváron hétfőn.

   

Varga János, a Magyar Posta Zrt. logisztikai üzemeltetési igazgatója az eseményen azt mondta: a tervek szerint a nyár végéig elkészülő 2800 négyzetméteres, a mai modern csomaglogisztikai elvárásoknak megfelelő létesítmény 183 település 230 ezer lakóját szolgálja ki. Jobb munkakörülményeket teremt a dolgozóknak, növeli a szolgálatás színvonalát és a vállalat versenyképességét.

    Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint Kaposváron, illetve Somogyban is évről évre nő a kézbesített csomagok száma: amíg a posta munkatársai 2020-ban 193 ezer, tavaly már mintegy 200 ezer csomagot juttattak el a depó vonzáskörzetéhez tartozó településekre.

    A kaposvári üzembe automata csomagszortírozó rendszert is telepít a vállalat, amely gyorsítja a beérkező csomagok feldolgozását és a kézbesítését - írták.

    Kiemelték, a Magyar Posta MPL+ program keretében 50 milliárd forintból a teljes postai logisztikai infrastruktúra megújul. A posta 2023-ra 23 depóból álló logisztikai hálózatot hoz létre, amely a középtávon várhatóan megduplázódó csomagmennyiséget akár kiugró időszakokban is képes lesz rugalmasan kezelni.

 

MTI

Időpont: 
kedd, 2022, március 1 - 19:59

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron