Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

A csakbutor.hu weboldalon rengeteg bútor és kiegészítő közül válogathattok. A kanapékkal kezdve, a székeken keresztül, az ágyneműkig mindenféle cikket megtalálsz, amivel a lakásodat illetve a kertedet berendezheted.
- Bár mi tulajdonképpen egy webshop vagyunk és bútorok árusításával foglalkozunk, szeretnénk létrehozni egy közösséget is - mondták el a vállalkozásról Braz Adrián és Tóth László tulajdonosok. - A céljaink között szerepel, hogy a tagok és a követőink szeressék a posztjainkat, beszélgessenek, kommunikáljanak egymással, illetve megosszák egymás között véleményüket, életeseményeiket. Ezért is hoztuk létre a „keddi” posztok rovatunkat, ahol minden kedden igyekszünk egy rövidke kis idézettel, nyelvtörővel, versikével boldogabbá, szebbé tenni a mindennapokat.
A csakbutor.hu felületein nyereményjátékkal is várnak titeket, szinte nincs olyan hónap, hogy ne lenne éppen folyamatban egy játék.
Ráadásul most a Kaposvári Programok olvasóinak is szeretnének kedvezni, így ha beírjátok a kaposvar10 kódot, akkor 10 százalék kedvezményt kaptok húszezer forint fölötti vásárlás esetén.
-Ezzel is szeretnénk erősíteni a közösségteremtést, nem beszélve arról,hogy milyen jó érzés, amikor 1-1 nyertes nagy örömmel és hálával küldi a köszönetét miután átvette a nyereményt - tette hozzá Tóth László. - Szeretünk egy is boldogságot, örömet csempészni követőink, vásárlóink mindennapjaiba.
A csakbutor.hu-n több mint 30 ezer termék kapható, itt tényleg minden dolgot megtalálhattok, a legapróbbaktól a nagyobbakig. Nagyon fontos számukra az ügyfélközpontú magatartás, igyekeznek vásárlóikat a legmagasabb szinten kiszolgálni, így biztosan odaér időben az amit megrendeltetek.
A csakbutor.hu házhoz viszi a kényelmet.
Elérhetőségek:
Csakbútor.hu | Facebook
CsakBútor (csakbutor.hu)
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|