A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Sűrű füsttel telt meg egy siófoki ház csütörtök este. Az olajsütőben meggyulladt olaj okozott riadalmat. Az ott élőknek az ijedtségen kívül nem esett baja.
A családi ház egyik lakója tárcsázta a segélyhívó számot, aki nagyon meg volt ijedve, mert semmit sem látott a füsttől és elvesztette tájékozódó képességét. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjának ügyeletese folyamatosan nyugtatta a telefonálót, aki megfogadta a kapott instrukciókat, és az így nyújtott segítséggel rövid idő alatt kijutott az épületből.
Mint kiderült: a nyolcvan négyzetméteres családi ház konyhájában az olajsütőben meggyulladt az olaj és az épületet elborította a fojtogató füst. A házat sikerült mindkét lakónak időben elhagynia a siófoki hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt. Az egység átvizsgálta az épületet, de a tűz nem terjedt tovább a konyhában. A felforrósodott olajsütőt a tűzoltók kivitték az udvarra és visszahűtötték. Az épület átszellőztetése után a lakók visszatérhettek otthonukba.
Fotó: Siófok HTP
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|