A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

Az eljárás adatai alapján az akkor még ismeretlen férfi 2022. március 6-ára virradóan Marcali belvárosában kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítva több hulladékgyűjtőt, illetve ereszcsatornát is letépett és megrongált.
A város közterületi kameráinak felvételeit elemezve a marcali rendőrök még aznap délelőtt azonosították, és el is fogták a feltételezett elkövetőt.
A nyomozók a 30 éves helyi lakost garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. B. József vallomása során úgy nyilatkozott, hogy az este nagyon sokat italozott, így rongálta meg az útjába kerülő tereptárgyakat.

![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|