Égő nádashoz és balestekehez is riasztották a tűzoltókat a hétvégén

Huszonnégy segélykérő hívás érkezett a hétvége folyamán a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjába.

 

Tizennyolc esetben tűzesethez, öt alkalommal műszaki mentéshez vonultak a tűzoltók, egyszer pedig tévesen riasztották az egységeket. Csak vasárnap mintegy negyven hektár nádas égett le Somogyszentpál és Kőröshegy térségében.

 

Füstölni kezdett egy személyautó műszerfala Igalon, pénteken délelőtt. A jármű vezetője az út szélére húzódott, majd próbálta eloltani a tüzet, de nem járt sikerrel. A helyi rendőrök érkeztek elsőként a helyszínre, akik megállítottak egy arra közlekedő nyerges vontatót, és a sofőr által átadott porral oltóval megkezdték a lángoló jármű oltását. Nem sokkal később kollégáik további két porral oltóval kapcsolódtak be a mentésbe. A kaposvári hivatásos tűzoltók kiérkezéséig sikerült megfékezni a lángokat, azonban a hőkamerával történő átvizsgálás során a tűzoltók több száz fokra felhevült alkatrészeket is találtak a műszerfal alatt, amelyeket egy vízsugárral visszahűtöttek. Az oltást követően a járművet a tűzoltók letolták az úttestről, megszüntetve ezzel a forgalmi akadályt. Az eset során senki sem sérült meg.

 

Tűz ütött ki egy barcsi lakóházban péntek délután. A Gábor Áron utcai százhúsz négyzetméteres épület konyhájában zsiradék gyulladt ki. A tűz átterjedt a konyhabútorra és a szagelszívón át a családi ház tetőszerkezetére is. A lángokat a barcsi és a szigetvári hivatásos tűzoltók három oldalról támadva, a tető megbontásával fojtották el. Az ingatlan ideiglenesen lakhatatlanná vált, ezért annak lakója ideiglenesen rokonokhoz költözött.

 

A lerakódott korom gyulladt meg egy somogyszentpáli és egy enyingi lakóház kéményében pénteken. A tűzoltók mindkét helyszínen kitisztították a kéményt, majd felhívták a tulajdonosok figyelmét arra, hogy a füstelvezetők felülvizsgálatáig ne használják azokat.

 

Pénteken az esti órákban Somogyszentpálra riasztották a tűzoltókat, ahol egy legelő szélén meggyulladt a trágya. A tüzet a marcali egységek oltották el, munkájukat egy erőgép is segítette.

 

Lengyeltótiban két hektáron égett a nád és a száraz aljnövényzet szombaton kora este. A balatonboglári önkormányzati tűzoltók rövid idő alatt elfojtották a lángokat, amelyek a Temető utcai lakóházak felé terjedtek.

 

Meggyulladt a nádas és a száraz aljnövényzet Balatonföldvár és Kőröshegy között, vasárnap délután. Mintegy tíz hektárt érintett a tűz, amely kárt tett egy magaslesben és vadetetőket is veszélyeztetett. A siófoki és a balatonfűzfői hivatásos tűzoltóknak végül három óra leforgása alatt sikerült megfékezni a lángokat, megóvva így további harminc hektáros területet.

 

Somogyszentpál és Táska között is náddal, bozóttal benőtt terület kapott lángra vasárnap késő este. A kaposvári, a marcali és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók mintegy öt órán át dolgoztak a tűz körülhatárolásán a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával. A lángok mintegy harminc hektáron pusztítottak.

Időpont: 
kedd, 2022, március 8 - 13:33

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron