Tavaszi szemétszedő túrák indulnak a Zselici Csillagparktól

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) tavaszi nagytakarítás keretében szemétszedési akciókra hívja a kirándulókat, erődjárókat, túrakerékpározókat, melyhez a Zselici Csillagpark is csatlakozott.

 

A „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akciót március 21-én az Erdők Nemzetközi Napján indították, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig fog tartani.  A kezdeményezéshez idén csatlakozott 17 állami erdészet – így a SEFAG Zrt., 6 nemzeti parki igazgatóság, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), számos önkormányzat és civil szervezet. A kampány kettős céllal indul. A szervezők egyrészt szeretnék szemétszedő túrákon megtisztítani a kedvelt kirándulóhelyeket, másrészt pedig az erdőjáráshoz kapcsolódó etikettet kívánják megismertetni a nagyközönséggel.

 

Az akcióban a Zselici Csillagpark is részt vesz, 5 napon – április 2., 9., 16., 21. és 22. napján lehet csatlakozni a szemétszedéshez, előzetes bejelentkezéssel !

 

A részvétel ingyenes, a szemétgyűjtéshez kesztyűket és zsákokat biztosítanak. Iskolai csoportok jelentkezését is várják. A túra során természetesen bemutatják a Zselici Tájvédelmi Körzet növény- és állatvilágát is. A túra kb. 5 km, illetve 2 óra hosszú.  

A legtöbb szemetet gyűjtő családot és csoportot ajándék belépővel jutalmazzák.

Időpontok: április  9., 16. 21., 22. 

Gyülekező a csillagvizsgálónál 10:20-tól. 

Indulás: 10:30

 Jelezzék részvételi szándékukat emailben (info@zselicicsillagpark.hu) vagy telefonon lehet (82/505-180).

A túra esős időben, vagy az utak járhatatlansága miatt elmaradhat. Ilyen esetben a regisztrált résztvevőket értesíteni fogják. 

 

 

 

Az erdők megtisztítását 2022-ben 50 ezer szemeteszsákkal támogatja az ITM. A minisztérium a magyar kormány által kihirdetett klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében évek óta dolgozik azon, hogy felszámolják az illegális hulladéklerakatokat. „A szemetet nem a szél hordja össze az erdőbe, hanem mi, emberek. Fontos célunk, hogy megszűntessük ezeket a lerakatokat, de azt is tudnunk kell, hogy miért hordják az emberek a természetbe a szemetet. Sok esetben kiderült, hogy a hagyományos kukákba egyszerűen nem fér bele a lakosság szemete, és az évente egyszer megtartott lomtalanítás is kevés. Ezért a Tavaszi nagytakarításhoz hasonló akciók támogatása mellett a települések számára egy 13 milliárd forintos keretet nyitottunk meg, amelyből az önkormányzatok szabályozott keretek mellett hulladéklerakóhelyeket létesíthetnek, ahonnan el is szállítják a szemetet”, mondta Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Tavaszi nagytakarítás nyitórendezvényén. A miniszter hozzátette, hogy 2023-tól egységesen minden italcsomagolás visszaváltható lesz, ezzel is segítve azt a célkitűzést, melyben Magyarország vállalta, hogy 2030-ig a lakossági kommunális hulladék újrahasznosított arányát 65 százalékra növeli.

 

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron