Megrángatta, ütlegelte és lefejelte feleségét egy kaposvári szórakozóhelyen

Az eljárás adatai alapján 2022. április 4-én 13 óra körül Sz. József egy kaposvári vendéglátóhelyen előzetes szóváltást követően rátámadt a feleségére, akivel előzőleg együtt italozott.

 

 

Ennek oka az volt, hogy a nő az alkoholtól rosszul lett, emiatt elfeküdt az egyik padon. A férfi ezt nem nézte jó szemmel, ezért megrángatta, többször megütötte és lefejelte az asszonyt, amely az egységben tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltett. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az 50 éves komáromi lakost a rendőrök rövidesen a helyszín közelében elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi vallomásában elmondta, hogy nagyon sajnálja történteket, de nagyon feldühödött a nejére, amiért szerinte nem tudott viselkedni.

Időpont: 
kedd, 2022, április 5 - 19:23

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron