Tűzvédelmi vetélkedőn versenyeztek a kaposvári iskolások

A kaposvári tanulóifjúságot szólította meg a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a „Tűzvédelemmel a környezetünkért” tűzvédelmi vetélkedővel.

 

A megmérettetésen tizenegy csapat mérte össze tudását és ügyességét a modern kor elvárásaihoz igazodó, ugyanakkor szórakoztató feladatokon keresztül.

 A 6-8. évfolyamos tanulók nyolc állomáson bizonyíthatták felkészültségüket tűzoltási és életmentési feladatokban, de próbára tették gyorsaságukat mocsárjárásban és a veszélyes anyagok jelölésének felismerésében is. Több állomáson is az együttműködés hozta meg a maximális pontokat a csapatoknak. A diákoknak ismerniük kellett a háztartási hulladékok szelektálásának szabályait és a tűzoltók által használt felszereléseket is.

 

Három állomáson pedig a mentőszolgálat és a rendőrség munkatársainak közreműködésével bővíthette ismereteit az ifjúság, továbbá megismerkedhettek a kéményseprő szakma rejtelmeivel is.

Végül szoros verseny alakult ki a csapatok között és szinte másodpercek döntöttek a dobogós helyezésekről, ám egyik csapat sem távozott üres kézzel a vetélkedőről.

1. helyezést ért el a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskolája

2. helyezést ért el Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Berzsenyi Dániel Tagiskolája

3. helyezést ért el Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium

 

Az elért eredményekhez Tarlós István tűzoltó ezredes, megyei igazgatóhelyettes gratulált minden csapatnak és felkészítő tanáraiknak. Különdíjat kapott a baleset-megelőzési állomáson legjobban teljesítő csapat is, amelyet a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolájának diákjai érdemeltek ki. A díjat Horváthné Takács Ágnes rendőr őrnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Rendészeti Osztályának munkatársa adta át.

 

Fotó: SMKI

 

Időpont: 
szerda, 2022, április 13 - 19:07

MAGAZIN

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántja

A Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.

Két személyautó ütközött Kaposváron

A Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.

Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését Magyarországon

Jelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.

Állásajánlatok Kaposváron