Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Országszerte több plázába, köztük a Kaposvár Plazaba is, bombariadó miatt vonultak ki a rendőrök kedd délután, írja a 444.hu
A Budapesti Rendőr-Főkapitányság a hvg.hu-nak megerősítette, hogy bombariadó miatt kiürítették az Aréna Mallt és a MOM Parkot Budapesten, az Indexet pedig arról tájékoztatták, jelenleg vizsgálják a kiürítés okát. A 24 úgy tudja, több másik budapesti pláza, így a Mammut, a Corvin Plaza és a Westend is érintett.
Nem csak budapesti plázák érintettek: a Győr Pláza emailben kapott fenyegetést, bombariadó miatt lezárták a kaposvári pláza környékét is, valamint Debrecenben egy bevásárlóközpont mellett a helyi MÁV irodához is kivonultak a rendőrök.
A Kaposvár Pláza üzemeltetői jelezték a rendőrségnek, hogy ismeretlen személy e-mailben bombatámadással fenyegetőzött.
A rendőrség nagy erőkkel vonult ki kedd délután négy óra után a Kaposvár Plázához, miután az üzemeltető jelezte feléjük, hogy valaki e-mailben bombatámadással fenyegetőzött.
A rendőrség kiürítette az épületet és a parkolót is.
Az ORFK a 24.hu megkeresésére azt közölte:
az országban több helyszín vonatkozásában érkezett bejelentés közveszéllyel fenyegetésről. A rendőrség bombakutatói a helyszíneken folyamatosan végzik a kutatásokat. Válaszadásunkig robbanóanyagot vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak.
24.hu
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|