Aljnövényzet, hulladék és autó is a lángok martaléka lett az ünnepi hétvégén Somogyban

Harmincöt alkalommal riasztották a somogyi tűzoltókat a hétvégén, ebből huszonegy tűzesetnél és tizenegy műszaki mentésnél avatkoztak be.

Ugyanakkor három téves jelzés is érkezett a megyei műveletirányítási központba.

 

A hosszú hétvége során tizenhárom szabadtéri tűzhöz vonultak a megye tűzoltó egységei, amelyek között volt néhány négyzetméternyi és hét hektárra kiterjedő is. Darány külterületén vágástéri hulladék égett és a nagy szélben a lángok továbbterjedtek egy közeli fenyves aljnövényzetére is. A terület felderítésében és a tűzoltás utáni átvizsgálásában a helyi erdész szakember is közreműködött. A barcsi és a szigetvári hivatásos tűzoltók munkáját egy erőgép is segítette, amely biztonságos távolságra vitte a tűz által még nem érintett farakatokat. A tűz egy hektáron okozott pusztítást, ám a lángok a koronaszintet nem érték el.

Görgeteg külterületén mintegy öt hektáros területen foltokban égett az erdő aljnövényzete. A helyszínre a nagyatádi és a barcsi hivatásos, valamint a görgetegi önkéntes tűzoltók vonultak, akik öt vízsugárral és kéziszerszámokkal végezték az oltást. Az egységek munkáját nehezítette az erős szél, amelynek hatására a lángok gyorsan terjedtek. Végül a tűz mintegy hét hektárra terjedt ki, amelyet a tűzoltóknak két óra alatt sikerült megfékezni.

Öt alkalommal épületben keletkezett tűzhöz is riasztották a tűzoltókat az elmúlt napokban. Egyebek mellett Kaposhomokra, ahol egy zártkerti, húsz négyzetméter alapterületű, elhagyatott présház teljes terjedelmében égett. A tüzet egy vízsugárral és kéziszerszámokkal sikerült eloltani.

 

Egy zamárdi nyaraló emeleti fürdőszobájában kigyulladt egy mosógép a hétvégén. A lángok károsították a helyiség lambéria borítását is, de a siófoki hivatásos tűzoltóknak sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. Az egység kivitte az épületből a mosógépet, majd megbontotta a sérült lambériát. A tűzoltók hőkamerával is meggyőződtek arról, hogy nincsenek már izzó részek a helyiségben. Az épületben tartózkodók nem sérültek meg.

Egy személyautó vált a lángok martalékává Kaposújlakon, egy üzem telephelyén. A tüzet a helyszínen tartózkodók megpróbálták egy porral oltóval elfojtani, de nem jártak sikerrel. A kaposvári hivatásos tűzoltók kiérkezésekor a jármű már teljes terjedelmében égett. Az egységek egy vízsugárral megfékezték a tüzet, miközben további vízsugarakkal védték a közelben parkoló járműveket a tűztől.

 

Szenyéren egy családi házzal egybeépített melléképület tetőszerkezete gyulladt ki és már teljes terjedelemben égett a tűzoltók kiérkezésekor. A tűz nem terjedt át a lakóépületre, a böhönyei önkormányzati tűzoltók mintegy fél óra alatt megfékezték a lángokat.

 

Tizenegy műszaki mentés szerepel a hétvége statisztikájában. Kiskorpád külterületén árokba hajtott egy személygépkocsi. A járműben csak a sofőr utazott, aki az eset során könnyű sérüléseket szenvedett. A kaposvári hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót. Négy esetben megdőlt fa és letört faágak eltávolítása miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogy megyében. Hat esetben a mentőszolgálat munkatársainak segítettek bejutni a betegek és sérültek otthonába a tűzoltó egységek.

 

Időpont: 
szerda, 2022, április 20 - 16:59

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron