A játszótéren esett egymásnak két nő Gamáson

Az ügy adatai alapján a 23 és 22 éves helyi lakosok 2022. május 9-én délután keveredtek szóváltásba egymással, miután iskolás gyermekeik között kialakult nézeteltérést próbálták megbeszélni.

 

A vita tettlegességig fajult, a két nő lökdösődve és egymás haját tépve kezdtek dulakodásba, aminek csak férfi kísérőik közbelépése tudott véget vetni.

A körzeti megbízottak mindkét feltételezett elkövetőt előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.

Időpont: 
kedd, 2022, május 10 - 19:51

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron