Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
Május 21-én ismét megrendezik a Futókörök Napját.
Az ingyenes eseményre bárki nevezhet, az ország 15 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat. Ezúttal is versenyezhetnek a települések, hogy hol futnak többet a nap folyamán. Tavaly az ország 10 helyszínén 23 313 kilométert teljesítettek a futók - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. Az elkészült futókörök közül Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlik majd a verseny 9 és 17 óra között. A részvétel ingyenes, a nevezés kizárólag aznap, az egyes helyszíneken lehetséges. A legtöbbet futó egyéni teljesítők és települések is díjazásban részesülnek.
MTI
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|