12 somogyi önkéntes mentőszervezet kap pályázati támogatást

2022-ben kétszáz (köztük tizenkét somogyi) önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz központi forrásból.

 

Az erre vonatkozó döntést június 14-én hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

 

Az önkéntes csoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését tíz évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre.

 

Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelmi egységek munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányításával működni. 

 

Az önkéntes mentőszervezetek erősítésének elsődleges célja  a települések önvédelmi képességének növelése volt. A szervezetek bevonásával emelkedik azoknak a létszáma, akik helyben vállalhatnak szerepet a károk, különös tekintettel az egyre gyakrabban előforduló viharok okozta károk felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. 

 

Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében. 

 

A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan a beavatkozások száma is emelkedett, tavaly összesen 2 ezer 359 katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz az elhivatottság és a szakmai tudás mellett megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő technikai eszközökre is szükség van. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem idén is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó járművek, működési költségek finanszírozására, védőruházattal való ellátásukra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből. 

 

Időpont: 
kedd, 2022, június 14 - 20:08

Állásajánlatok Kaposváron